Kíváncsi kielégüléssel leste a nő üvegessé váló szemét. Nem volt benne többé kérdés, sem riadalom. Most végre az, akinek eddig is lennie kellett volna.
A férfi felállt, otthonos léptekkel a fürdőszobába ment, ahonnan vattával és sminklemosóval tért vissza. Eddig nem érezte, de most megütötte a női vizelet szaga. Édeskés, futott át az agyán, anélkül, hogy tudatosult volna benne, és maga a tény, hogy valami ösztönös dolgot tett, közelebb hozta hozzá az áldozatát.
A gyilkos a szőnyegen heverő holttest mellé térdelt, és lágy, már-már gondoskodó mozdulatokkal letörölte az arcáról a sminket. Minden simításhoz tiszta vattadarabot tépett, amit átitatott a lemosóval. Félrebiccentett fejjel dolgozott, el-elidőzve az arc egy-egy görbületénél, mintha műalkotást készítene. Amikor az utolsó idegen árnyalatot is eltávolította a halottról, felvette annak pultra dobott telefonját, és több szögből is lefotózta.
Lassan, élvezettel kattintgatott, nem tudta, hogy a ház riasztóberendezése értesítette a behatolásról a felügyeleti céget. A cég diszpécsere a megfelelő várakozási idő leteltekor riasztotta a rendőrséget, amelynek kétfős egysége szirénázva közelített a megadott címhez.
A gyilkos körbejárt a házban, és jó érzékkel rátalálva áldozata titkaira, lefotózta és a halottról készített képekkel együtt kiposztolta annak közösségi oldalán a következő szöveggel: Anna igazi arca.
Nem azért ragaszkodott ahhoz a szokásához, hogy az áldozat otthonából küldi el a gyilkosságot megkoronázó posztot, mert attól félt, hogy a GPS jelek alapján lekövetik, merre menekül, hanem mert ez is a játék része volt. A nő ezreknek hazudott minden egyes posztjában, és így volt a legnagyobb esélye, hogy eljut a tévelygőkhöz a helyreigazítás.
Autósziréna verte fel a kertváros csendjét, a hangba kutyaugatás vegyült. A férfi egy gyors pillantással felmérte, hogy hagy-e maga után árulkodó nyomokat, és az ajtóhoz futott.
***
Alek kitágult pupillával meredt a téli éjszakába. A körzetükben történő éjszakai betörések magukkal hordozták annak a lehetőségét, hogy az első számú körözött személy, a fiatal nőkre szakosodott sorozatgyilkos éppen lecsap a legújabb áldozatára. Bernát legalább a vezetésbe ölhette a túlcsorduló energiáit, de Aleket az anyósülésre kárhoztatta a kettejük közötti megállapodás. Fojtogatta a meleg, pedig az autóban minimumon működött a fűtés. Lehámozta magáról a téli dzsekijét, nyugalmat erőltetve magára kikapcsolta a fegyvertáska zárját, és előhúzta a pisztolyát a hóna alól. A fém a tenyerébe simult, az érintéstől újra egyenletessé vált a lélegzete.
Eszébe jutott a másik, a bokájára szíjazott kis kaliberű pisztoly, egy .22-es Beretta, ami miatt Bernát időnként retiküllábúnak csúfolta őt. A gúnynév közel sem zavarta annyira, mint amekkora megnyugvást okozott számára a tudat, hogy van egy vésztartaléka, ha úgy tetszik, egy utolsó kívánsága. Zsuzsa, Alek alkalmi szexpartnere életbiztosításnak hívta a nyolclövetűt.
‒ Az a ház az ‒ mutatott maga elé Alek a szabad kezével, amikor befordultak a sarkon.
‒ Az, amelyikből kirohant az a fazon?
‒ A rohadt anyját! Ezt elkapjuk. Ne állj meg! ‒ mondta ingerülten Alek, mert Bernát lelépett a gázról. Jellegzetesen érdes hangja betöltötte az utasteret. ‒ Kérek mentőt meg másik egységet a házhoz.
Az utca túlsó végén az elkövető feltépte az ott parkoló Suzuki ajtaját, amelynek a rendszámtábláját sárral maszatolták olvashatatlanná, és kilőtt. Bernát tövig nyomva a gázt utánaeredt.
‒ Láttad az arcát?
Alek mérgesen fújta el a szeme elé hulló göndör hajtincsét, megrázta a fejét, és a rádióért nyúlt.
‒ Az elkövető kelet felé menekül egy bordó Suzukival. A nyomában vagyunk. Erősítést kérünk.
‒ Minek erősítés? Egyedül van.
‒ Te talán tudod, hová tart?
‒ Bárhová is, még az előtt el akarom kapni, hogy odaérne.
Hiába használták a megkülönböztető jelzéseket, mégsem sikerült jelentősen csökkenteniük a két kocsi közötti távolságot, mert az ismeretlen lassítás nélkül hajtott át a kereszteződéseken. Bernát felkészült rá, hogy bármelyik pillanatban a Suzukinak csapódhat egy keresztből érkező jármű, de a karambol valami csoda folytán elmaradt.
‒ Valakinek telefonál. ‒ Alek hangjából kiérződött a fojtott indulat. ‒ Neki is lesz erősítése.
Bernát érezte a megjegyzésben a sürgetést, de az üldözés első percétől beleadta a maximumot, nem tudott hová gyorsítani.
A gyilkos kiért a Budapest határában lustán elnyúló dűlőutakhoz. A nyáron oly eleven környék most sötéten hallgatott. Gödrökkel tarkított földutakon zötykölődtek a gyilkos autója után.
‒ Bassza meg! ‒ szitkozódott Alek, amikor harmadszorra ütötte be a fejét a mennyezetbe.
Közvetlenül azelőtt, hogy befordult volna a következő sarkon, az ismeretlen felkapcsolta a vezetőfülke belső világítását, és a magasba emelte jobb keze középső ujját. A két nyomozó látni vélte a mozdulathoz tartozó gúnyos mosolyt anélkül, hogy a férfi arcát megpillantották volna.
Alek gyomra elnehezült. Szólni akart Bernátnak, hogy ne kövesse tovább a Suzukit, de nem tudta volna megindokolni, hogy miért, hát hallgatott. Ahogy befordultak a szűk utcába, már tudta, hogy nagy árat kell fizetniük a hibás döntéséért.
A Suzuki leparkolt az egyik ház előtt, sofőrje a kerítések tövében haladt a nyomozókkal ellentétes irányba. Az út közepén, a szolgálati járművel szemben egy másik alak állt vállszélességű terpeszben, és egy hengeres tárgyat támasztott a vállának.
‒ Milyen puska ez? ‒ hűlt el Bernát.
‒ Mesterlövész ‒ nyögött fel hitetlenkedve Alek.