Prológus
A szoba utólag lett hozzátoldva a kunyhóhoz. Apró fülke volt csak, a ház déli oldalán. Ágy, szekrény állt benne, semmi egyéb. Az ágy tele volt egymásra dobált ruhákkal. George ruhái voltak, hanyagul egy kupacban. Savanyú, orrfacsaró bűz terjengett. Roland megszokta és néha már nem is érezte.
Egy ablaka volt a szobának, ha kinéztek rajta, minden hullámos és torz lett. Éjszaka meleg volt, reggel még melegebb.
Roland egy alsónadrágban állt az ablak előtt, kezét rátapasztotta az üvegre. George ott állt az ütött-kopott, billegő szekrény mellett a szoba másik sarkában. A kunyhó szomszédságában egyetlen ház állt és a Novak család lakott ott. Egy szép, két szintes ház meggypiros tetővel. Ott élt Eve, a család egyetlen lánya is, a tetőtéri szobában. Roland éjszakánként az ablakából figyelte. Látta leckét írni az ablak előtti íróasztalon, látta pop zenére táncolni, feltűzött hajjal és egyszer látta őt félmeztelenül, de csak hátulról.
Azon a délelőttön Eve rózsát szedett a házuk hátsó kertjében. Egy tüske megszúrhatta, mert bekapta mutatóujját és fájdalmas arcot vágott. Szőke haját meglibbentette a gyenge augusztusi szellő. Roland behunyta a szemét és maga előtt látta, ahogy odalépett a lányhoz, hátulról átkarolta a derekát és csókot lehelt a nyakára. Érezte, hogy kezd megkeményedni odalent.
– Mit nézel annyira? – kérdezte George.
– Én csak… én… – Roland megpördült és bambán meredt George-ra. A férfi cigarettára gyújtott, pedig korábban sosem pöfékelt bent a házban. Kékes füst szállt ki a szájából.
– Már megint azt a csajt bámulod? – kérdezte és odalépett Roland mellé. Jéghideg kezét rátette a fiú meztelen vállára. – Segítek neked. Van egy tervem.
– M-m-m-mi? – dadogta Roland.
– Először is pénzt kell szereznünk és egy autót!
Roland bólintott.
ELSŐ RÉSZ
A FÉLSZEMŰ HOLLÓ
George ott volt valahol a sötétben, Roland érezte cigarettájának bűzét. Tanácstalanul nézett körbe, a férfit keresve. A hold fénye ijesztő árnyakat festett az erdő fái közé. Roland majdnem elkiáltotta magát, amikor George előlépett az egyik fenyő mögül. Szájából cigaretta lógott, hüvelykujját beakasztotta fekete atlétájának pántjába.
– Te meg mit csinálsz? – Hangja tiszta volt, erős, nyers és egy kicsit rekedt. Nemrég baleset érte. Nem mondta mi, de a torkán volt egy bazi nagy forradás. Roland észre sem vette, hogy az orrában turkált, már megint. Egy „bocs, George!” pillantást vetett a férfira. George szerint, ha állandóan bocsánatot kérne minden hülyeségéért, akkor az egész napja ebből állna. Elvörösödve húzta ki orrlyukából mutatóujját és visszavette a kesztyűt, ami teljesen átázott az izzadságtól.
– Megmondtam, hogy ne vedd le a kesztyűt – folytatta George – Soha ne hagyd magad mögött az ujjlenyomatod. Helyszíneléskor mi az első, amit ellenőriznek a zsaruk, zsenikém?
Roland törte a fejét, de nem jutott eszébe semmi.
- Az ujjlenyomatodat, te hülye.
Roland zavartan elmosolyodott és egyik lábáról a másikra állt.
– Az orrpiszkálást pedig fejezd be! Rohadtul undorító szokás. Olyan vagy, mint egy kisgyerek, aki már borotválkozik.
Roland eszébe jutott mit mondott neki George, valamikor régen:
– Ha hülye vagy, akkor hülye vagy, nincs mentség. Hiába próbálod elhitetni másokkal, hogy nem vagy hülye, ha egyszer az vagy. Senki sem fog hinni neked, mert egyszerűen hülye vagy, te hülye!
Roland hülyének érezte magát, megint. Lehorgasztotta fejét és cipője orrát bámulta. Bárcsak olyan lenne, mint George, vagy legalább egy kicsit hasonlítana rá! George-nak mindig van egy jó ötlete, vicces és laza.
George azt mondaná:
– Ajj, bazz’meg, hagyd, majd én megfogom. Mindjárt elejted!
George azt is mondaná:
– A zoknid olyan büdös, hogy lassan magától kirohan ebből a bűzből. Nem cserélnéd már le? Gusztustalan!
George azt mondaná:
– Ó, te szent szar. Fordulj már meg, majd én megigazítom. Tisztára, mint egy gyerek. Remélem azért nem szoktál még beszarni!
Ezenfelül mindig be tudott újítani esténként valami csajszit, akivel egy közeli hotelbe vonultak el.
George beleszívott cigijébe és sietősen a ház irányába indult el, ami egy tisztáson állt az erdő közepén. Roland fejébe húzta baseball sapkáját – az ellenzőjét jobbra húzta, mert ahogy George mondta: mindig a jobb oldal a nyerő oldal.
– A sze-sze-szemeim mosolyognak, a ha-ha-hangom vidám, a szám moso-mosolyog, a szavak szé-ssszé-szépen és erővel gör-gör-gördülnek ki a számból – dadogta Roland, George hátát bámulva. A férfi javasolta neki, hogy addig mondogassa ezt a mondókát: amíg nem tudsz végre kimondani, dadogás nélkül egy kurva mondatot .– És még hozzátette: –Te átkozott hülye!
De nem tudta. Sosem tudta. A fejében kavargó gondolatok persze mindig hibátlanok voltak ízes, kerek mondatokkal, de amint kimondta őket, mindig minden összekuszálódott.
– Ki ez a pa-pa-pacák? – kérdezte Roland.
– Már mondtam – morogta George a válla fölött. – Csak tudnám kinek beszélek állandóan. Ez a szarzsák szeretett városunk szeretett polgármestere.