Alig kezdődött el a szünidő, már véget is ért. Legalábbis Vanda így érezte. Szeptemberrel megérkezett a hűvös idő. Beborult az ég, hajnalban esett is.
Az iskola tatarozása elhúzódott. Az utca felőli oldalon még álltak az állványok. Zsákok, csövek, szerszámok hevertek mindenfelé. Sebtiben összetákolt, rozoga korlátokkal vették körül a területet. Egyetlen vézna, borostás munkás könyökölt az állványzaton. Cigarettájának füstje gomolyogva kúszott be az ablakokon.
Az érkező tanulók – ki boldogan, ki összetörten – lassan megtöltötték a termeket.
A nyár végérvényesen lezárult.
Vanda unottan ballagott fel az osztályába. Benyitott az ajtón, nem szólt senkihez. Szegecses bőrkabátjában hátraslattyogott a sorok között. Idősebb volt a többieknél, haja idén kékre volt festve. Osztálytársai kíváncsian fürkészték, de nem vett róluk tudomást. Az asztalához érve lehajította táskáját, kihúzta a széket, és lerogyott rá. Elrévedve bámult ki a koszos ablakon.
A suli belső tereit nem újították fel. Itt-ott már hullott a vakolat, a festés kifakult. A terem falain híres magyar tudósok fakeretes képek lógtak. Megsárgult portrék rozoga rámában, megült rajtuk a por.
Kata néni nagy robajjal érkezett, pontosan, mint mindig. Cuccait a tanári asztalra dobta. Nem volt kíváncsi a nyári élményekre, a tavalyi anyagot kezdték ismételni. Már percek óta becsengettek, amikor halk kopogás hallatszott. Szőke, szeplős lány lépett az osztályterembe. Óvatosan behúzta maga mögött az ajtót, majd botjára támaszkodva a katedra felé bicegett.
– Elnézést a késésért! Még nem ismerem a járást – mondta alig hallhatóan.
– Megzavartad az órát… – csücsörített Kata néni. Bosszúsan mérte végig a megszeppent lányt. – Itt nem szokás késni, kislányom!
Ujjaival dobolni kezdett az asztalon. Fejét oldalra billentette. A lány otromba járóbotját és bice-bóca lábát bámulta. Végül nagyot sóhajtott és az osztály felé fordult.
– Gyerekek, a mai napon csatlakozik hozzánk… Csatlakozik az osztályhoz… Hogy is hívnak?
– Havaska.
vizio konyvkiado egyesulet